ÓBUDAI EGYETEM BÁNKI KAR ÁTALAKÍTÁS
Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara jelenleg a Népszínház utcai tömbben működik. A József körúti és Népszínház utcai szárny eredetileg 1887-89 között épült neoreneszánsz stílusban Hauszmann Alajos tervei szerint, a Magyar királyi technológiai iparmúzeum és állami középipartanoda számára.
Az épületet ezt követően több ütemben bővítették és építették át további belső udvari szárnyakkal, új emeleti szintekkel és lépcsőházakkal. Ezt követően 1965-ben az udvari szárnya közti udvarát is beépítették egy előadótérrel, amely mára műszaki, valamint oktatás- és biztonság-technikai okok miatt alkalmatlanná vált funkciójának betöltésére, így az Egyetem ennek elbontása, és helyén egy új előadótér, valamint - az udvar lefedésével az 1. emeleten - egy új aulatér kialakítása mellett döntött.
A földszintről nyíló új, lépcsős elrendezésű előadótér a földszinti udvar felőli szárnyban egy kávézótérrel egészül ki, amely így a 250 fős előadótér előtereként, és alternatív közösségi térként is működik. A másik fontos bővítés az 1. emeleti – előadótér feletti – aulatér kialakítása, amely a meglévő épület emeletére felvezető lépcsőházának pihenőszintjéről tárul fel. Az aulatér közvetlenül, három oldalról kapcsolódik az 1. emeleti közlekedőkhöz, lefedése pedig egy filigrán, háromszög geometriájú üvegfedésű acél rácshéj szerkezet a zárópárkány síkjában.
Az így minimális beavatkozással létrehozott térbővületek kiegészítik a XIX. század végi igények szerint épült műemléki értékű oktatási szárnyat, és teremtenek XXI. századi oktatási igényeknek is megfelelő oktatási, tanulási és közösségi tereket.
ÓBUDA UNIVERSITY BÁNKI DONÁT FACULTY REMODELING
The Banki Donát Faculty of Mechanical and Safety Engineering is currently located at Népszínház utca. Designed by Alajos Hauszmann, the Neo-Renaissance building bordering on József körút and Népszínház utca was originally built between 1887 and 1889 for the Hungarian Royal Technological Industrial Museum and Public and Secondary Industrial School.
The building was later repeatedly remodeled and expanded by adding new interior wings, additional floors and stairways. In 1965, what was left of its courtyard was converted into an auditorium, which has since become unsuitable to fulfill its function due to technical, educational and safety issues. The university has therefore decided to build a new auditorium and create a new lobby on the first floor by covering the courtyard.
Accessible from the ground floor, the sloping auditorium can seat 250 people and is complemented by a café oriented towards the courtyard wing, which functions as both a foyer and alternative community space. The other important addition is the first floor lobby, which is located on top of the lecture hall and can be accessed from the stairway belonging to the existing building. It interconnects the circulation system of the first floor in 3 different directions and is covered by a delicate triangular steel grid shell structure with glass cladding, which is level with the final cornice.
As a result of minimal intervention, the new spatial expansion complements the existing educational wing, which was built according to 19th century demands and is of historical value, creating educational, learning and community spaces that fulfill 21st century educational needs.
TERV / DESIGN | 2023 |
STATUS | engedélyezési terv / building permit plan |
CÍM / LOCATION | Budapest, VIII. Népszínház utca |
MEGBÍZÓ / CLIENT | Óbudai Egyetem / Óbuda University |
TERÜLET / AREA | 3 260 m² |
ÉPÍTÉSZET / TEAM |
Gereben Péter, Marián Balázs, Ábrahám-Fúrús András, Percz Gábor, Tábi Sára |