VÁC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT

 

Program

Vác Város Önkormányzata a Madách Imre Művelődési Központ hosszútávú fejlesztését, valamint a közvetlen környezetében lévő városi parknak, a Rózsakertnek rendezését határozta el, aminek keretében a Művelődési Központ felújítása és könyvtár funkcióval való bővítése az ötletpályázat tárgya. 

  

Hely

A tervezési helyszín, a Rózsakert a XIX. század második fele óta parkosított terület. Kezdetben magánhasználatú díszkert volt, majd a XX. század eleje óta közpark, idős fákkal, sajátos, nyugodt atmoszférával. A park külön érdekessége, hogy a terület egy ideig az ide költöztetendő könyvtár alapítójának, Tragor Ignácnak a tulajdonában állt. 

 

 Koncepció 

A Madách Imre Művelődési Központ épülete 1975-ben Tragor Ignác villájának helyén épült. A kultúrház fontos kortörténeti lenyomat, mely megőrzendő, a jövő generációinak is bemutatandó értékeket, kultúrtörténeti emlékeket hordoz. Az épületben működő művelődési központ, valamint az ide költöző könyvtár sok ember érdeklődésére számot tartó, színes és változatos kulturális programokat nyújtó, valóban élő intézmények. Tervjavaslatunk fő törekvése, hogy az itt létesülő egyesített kulturális központ olyan, a működéséhez méltó, korszerű környezetet kapjon, mely megőrzi és kiemeli a hely karakterét, olvashatóan bemutatja és folytatja annak kortörténeti rétegződését.  - részlet az 1. díjas tervpályázat műleírásából

VÁC CULTURAL CENTER

 

Program

The Municipality of Vác is committed to the long-term development of the Madách Imre Cultural Center and the reorganization of Rózsakert (Rose Garden), its neighboring urban park. Within this framework, an idea competition called for the renovation of the cultural center and the addition of a library.

 

Location

Rózsakert (Rose Garden) has been a landscaped area since the second half of the 19th century. Initially, it was a private ornamental garden, and since the early 20th century, it has been a public park with old trees and a unique and relaxing atmosphere. It is interesting to note that the area was formerly owned by Ignác Tragor, the founder of the library to be relocated here.

 

Concept

The Madách Imre Cultural Center was built in 1975, on the site where the mansion of Ignác Tragor formerly stood. The cultural center is an important historical imprint that should be preserved for future generations since it embodies unique cultural and historical values. The existing cultural center and the future library are living institutions that attract many visitors by offering an array of cultural programs. The main aim of our design concept for the enhanced cultural center is to create a state of the art environment that preserves and highlights the character of the site, and clearly defines and enriches its historical layering. – excerpt from the project description of the 1st prize winning entry

 

 



TERV / DESIGN 2022
STATUS pályázat, 1. díj / competition, 1st prize
CÍM / LOCATION Vác
MEGBÍZÓ / CLIENT Vác Város Önkormányzata
TERÜLET / AREA 6 400 m²
ÉPÍTÉSZET / TEAM

Gereben Péter, Marián Balázs, Ivicsics Júlia, Percz Gábor, Tábi Sára

TÁJ / LANDSCAPE

Tihanyi Dominika, Szohr Gábor

LÁTVÁNY / VISUAL

Módi Miklós

SZAKÁG / SPECIALIST

Mészáros Olivér